Esemény megtekintése!
 

18:00-19:00 Játék tanítás

19:00-19:30 Bukovinai tanítás

19:30-20:00 Bagi tanítás

20:30-21:00 Székelyföldi tanítás

Utána kérés szerint táncrendek!

Kétszáz gyermek lépett színpadra tegnap a kecskeméti színházban, az immár 18. alkalommal megrendezett Gyermekek a Gyermekekért gálán. A táncosok, vers- és prózamondók, hangszeres zenészek tehetségükkel és tudásukkal járultak hozzá, hogy azoknak a családoknak is jusson karácsonyi ajándék, akiknek anyagi körülményei ezt nem engedné meg.

A képek megtekinthetők a Galériában!

Szombaton sötéteséskor gyújtották meg a kecskeméti főtéren a város adventi koszorúján az első gyertyát. A lángot a Piarista temlom adventi koszorújáról gyerekek hozták a Hírös Forrás szökőkúthoz, ahol Nagypál Sándor alpolgármester segítségével lángra lobbant az első gyertya. A résztvevő gyerekek bethlehemes játékkal is köszöntötték a karácsonyi ünnepkör és az új egyházi év kezdetét.

Képek a Galériában!

Összerázó

Szombaton 9-12 óráig, délután pedig 14-17 óráig tart a táncoktatás a meghívott tánctanárokkal, majd este a táncházban viselet és 

Táncház

 Október 22-én 18-órai kezdettel táncház a szokott helyen (Rákóczi út 3-as szám alatt)!

Szüretibál

Szeptember 10-én 3 órakkor Kinkunhalason szüretibál lesz a Boróka csoport lép fel.

5-én és 7-én próba!

 Próba: 2011.08.26 Péntek fél6-fél7-ig a táncteremben

Fellépés: 2011.08.28, főtéri színpad

Gyülekező 4 órakkor a táncteremben.

 

Összerázó

Technikai okok miatt elmarad!

Későbbi időpontban (október) lesz.

Erről majd láthattok értesítést.

 

Várunk mindenkit sok szeretettel!

 

Tartalom átvétel

Véletlenszerű kép

Tomboló siker és boldog gyerekarcok

Belépés